Vajda János Öregdiákok Egyesületének honlapja

Ünnepi szentmise a Fő téri templomban

Celebrálták: Takács Nándor Jusztin ny. megyés püspök és Nagy Ferenc jezsuita szerzetes

Közgyűlésünk a Balaton Színház Simándy-termében folytatódott

Dr. Gárdos Tamás köszönti a tagságot és beszámol az Egyesület munkájáról

Dr. Gárdos Tamás megköszöni a kiemelkedő munkát végző diáktársaink munkáját

Szörényi Zoltán igazgató beszámolt a Gimnáziumban folyó oktató és nevelő munkáról

Horváth Ferenc az Ellenőrző Bizottság Elnöke ismerteti az Egyesület anyagi gazdálkodását

Kardos József diáktársunk megemlékezett Firbás Nándorról a Gimnázium volt igazgatójáról

Ezután a Vajdás diákok kulturális műsort adtak elő

Az Egyesület Elnöke megköszönte a műsor szervezését Hamvas Endrénének

Ezután következett a Gimnázium toronyórájának ünnepélyes avatása

Dr. Gárdos Tamás a Vajda János Öregdiákok Egyesületének elnöke avató beszédét mondja

„Közel egy évvel ezelőtt egy régiségkereskedőnél találtam egy olyan képeslapot ami a gimnáziumunkat ábrázolta és feltűnt, hogy valamikor a toronyban volt egy óra. A tavaszi közgyűlésünk  elé terjesztettem azt a gondolatomat, hogy újra állítsuk helyre ezt a toronyórát - és a tagság nem kis meglepetésemre szinte közfelkiáltással támogatta az ötletet. Ezt követően az elmúlt év őszén előkészítő munkálatokat folytattunk. Hat toronyóragyártó céget kerestünk meg meghívásos pályázat útján, majd végül egy székesfehérvári cég került kiválasztásra, akik a toronyóra mellé még egy zenélő szerkezetet is beszereltek. Az óráról azt kell tudni, hogy kilencvenszer kilencven cm-es tűzzománcozott óralappal rendelkezik, a mutatók és a számok pedig valódi 24 karátos arannyal vannak aranyozva. Egyenlőre reggel 8-kor és délben 12-kor lehet hallani a keszthelyi gyűjtésű „Csillagok-csillagok  szépen ragyogjatok” című magyar népdalt, és este 18 órakor az „Adjon Isten  jó éjszakát” című népdalt. A különlegessége a zenének az, hogy Kiss Gy. László Liszt-díjas tárogató művész tárogatón játszotta ezt fel Budapesten egy stúdióban, és nagy örömünkre szolgál, hogy a hangosítás is jól sikerült, mert a forgalom ellenére is szépen lehet hallani."

Festetics (V.) György herceg átadja az órát a gimnáziumnak és a városnak.

Dr. Takács Nándor ny. megyés püspök méltatja az összefogás erejét, és megáldja az órát.

 

Az átadott óra akkor a belváros egyetlen működő köztéri órája volt.

 

 

Majd megtekintettük a nemrég átadott Mozgás Házát

 

 

 

 

 

 

Majd következett a "Bográcsparti" a VIA szálló kertjében

 

Itt dalárda köszöntötte az öregdiákokat