Beszámoló a Vajda János Öregdiákok Egyesületének

 2015. március 7- én tartott Közgyűléséről.

Közgyűlésünket a gimnázium I. emeleti termeiben tartottuk meg.

Közgyűlésünk a regisztrációval kezdődött.

*****

A Közgyűlés kezdete előtti percek. Gyülekeznek diáktársaink és sok szeretettel köszöntik egymást.

Dr. Gárdos Tamás az Egyesület elnöke megnyitja a Közgyűlést és beszámol az Egyesület eddig végzett munkájáról, valamint a következő feladatokról.

Horváth Ferenc az Ellenőrző Bizottság elnöke beszámol az Egyesület gazdálkodásáról és anyagi helyzetéről..

Szörényi Zoltán a Gimnázium igazgatója beszámol a gimnáziumban folyó sikeres oktató és nevelőmunkáról..

Kiemeli, hogy a gimnáziumunk eredményesség szempontjából a Zrínyi gimnázium után a második Zala megyében.

*****

Majd következtek a hozzászólások, javaslatok, valamint az Egyesület új tagjainak bemutatkozása

 

 

*****

A Közgyűlés javaslatait, határozatait minden diáktársunk egyhangúlag elfogadta.

 el

A Közgyűlés nagyon tartalmas és eredményes volt. Azért voltak vidám percek is.

*****

Majd a Vajdás diákok ünnepi műsorral köszöntötték az öregdiákokat

Az Egyesület elnöke megköszöni Ferencz Melinda és Szabó Edit tanárnőnek a műsor szervezését.

Utána következett az állófogadás

Dr. Gárdos Tamás az Egyesület elnöke pohárköszöntőt mond és ezzel megnyitja az állófogadást.

 

 

*****

 

Az állófogadás után egy felejthetetlen élményben volt részünk.

 

Diáktársaink nagy örömére  szolgált és  ezzel lett feledhetetlen Közgyűlésünk, hogy volt diáktársunk Varga Zoltán néptáncosaival megtisztelt bennünket 50 éves koreográfusi    jubileuma alkalmából.

(Külön köszönet dr. Gelencsér Józsefnek az Egyesület vezetőségi tagjának, aki ezt az eseményt alapos, pontos, mindenre figyelemmel  lévő munkájával megszervezte)

 

Varga Zoltán

 

Varga Zoltán

 

koreográfus

1944. szeptember 29-én született Salánkon, Kárpátalján. Középiskolai tanulmányait Keszthelyen, a Vajda János Gimnáziumban végezte, ahol az Újkori Helikoni Ünnepségekre készülve kezdett ismerkedni a néptánccal, mely egész életét meghatározó élménnyé vált. 1962-tő 67-ig a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmémöki karán tanult. Így lett 1964-tól a Bartók Béla Táncegyüttes táncosa. Mesterei:Timár Sándor és Vásárhelyi László. Itt Indult alkotói pályafutása, melynek során számos nagy sikerű koreográfiája készült a Bartók Táncegyüttesben, és az ország különböző táncegyütteseiben. A kezdetektől táncosként és zenészként is részese volta táncház mozgalomnak, és elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere címet. Mérnöki munkássága mellett művészetoktatói képesítést szerzett, majd alkotóművészi munkássága elismeréseként „A" kategóriás minősítést kapott.

1981-91-ig a Bartók Béla Táncegyüttes művészeti vezetője, koreográfusa.

1984-ben és 1989-ben Brazíliában, a sáo paulo-i magyar közösség meghívására a Zrínyi Néptáncegyüttesnek készít koreográfiákat. Az 1990-92-es évfolyamokon a Magyar Táncművészeti Főiskola évfolyamvezető tanára. 1992-ben a Magyar Állami Népi Együttes tánckarával megnyerte a Magyar Televízió „Rábal Miklós" koreográfus versenyét. 1992-ben kidolgozta a Fóti Népművészeti Szakközépiskola szakmai programját és tantervet, az ország első Ilyen típusú iskolájának alapítója, 1993-97-ig szakképzést vezető tanára. 1995 óta Solymáron él és alkot. Kezdetben gyermekeket tanít majd 1998-óan megalapítja a Műhely Alapfokú Művészetoktatási Intézményt, 1999-ben pedig a Cédrus Táncegyüttest. A Hagyományok Háza Magyar Állami Népi Együttes millenniumi műsorának, a Táncos Magyaroknak, majd 2 évvel később a „Verbunkos" című műsornak, 2009-ben pedig a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, "Örökség"cimű műsorának koreográfus rendezője. A Hagyományok Háza Magyar Állami Népi Együttes Művészeti Tanácsadó Testületének tagja. A2001-ben megalakult Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület elnökségi tagja. Alkotói munkásságának ihletője a Kárpát-medence sokszínű néptánc hagyománya, melyet az UNESCO szellemi kulturális örökség listáján számon tartott táncház-módszer alkalmazásával, kiváló stílusérzékkel állít színpadra.

Varga Zoltán koreográfus beszámol eddigi életútjáról és  szakmai sikereiről.

Majd következett a Cédrus Néptánc együttes fergeteges műsora

*****

Az Egyesület vezetősége köszönti a sikeres produkció szereplőit

*****

Néhány további kép  a Közgyűlésről.